Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára

Az energetikai tanúsítás menete és az energetikai tanúsítvány ára elsőre nehezen átláthatónak hangzik, de tulajdonképpen nagyon egyszerű .

Az e-tanusitas.eu cég egy profi és gyorsan dolgozó társaság. Az energetikai tanúsítvány általában gyorsan szokott kelleni. Legtöbben nem tudják, hogy az ingatlanok értékesítéséhez ez elengedhetetlen. Az energetikai tanúsítás menete és az energetikai tanúsítvány ára is kedvező a cégnél. Mindenben állnak az ügyfelek szolgálatára, hívásukat minden hétköznap reggel nyolc órától, esete nyolc óráig készségesen fogadják. Ha nagyon égető a helyzet, akkor hétvégén is kapcsolhatóak, és segíteni fognak. Az ország bármely területéről lehet hívni őket, hiszen bárhová kiszállítják futárszolgálattal a dokumentumot. E-mailben is lehet kérni az elkészült tanúsítvány, de ha túl sok idő még az is, akkor a tanúsítványt igazoló kódot megküldik az ügyvédünknek SMS-ben. A szolgáltatásukra és az áraikra is garanciát vállalnak.

Az energetikai tanúsítás menete és az energetikai tanúsítvány ára is szóba kerül. A menete nagyon egyszerű. Első lépésként fel kell hívni őket, meg kell adni a legfontosabb adatainkat, és egyeztetni kell egy időpontot. Ha ez megtörtént, akkor a fixált időpontban egy szakértő mérnök kollégájuk kiszáll a helyszínre, és ellenőrzi az ingatlant. A kiszállási díjat csak akkor számítják fel, hogyha nagyon messze található az ingatlan. A felmérés során a ház tájolását és lehűlési pontjait is felmérik, majd a melegvíz rendszert. Illetve, hogy a folyamat gyorsabb legyen, jobb előre kikészíteni a helyrajzi számot és a ház egyéb dokumentumait. A mért adatokat ezután visszaküldik az irodába, ahol ezeket összesítik.

Nem érdemes halogatni az energetikai tanúsítvány beszerzését

Majd végül, hogyha mindent rendben találtak, akkor vagy futárszolgálattal, vagy elektronikus levél formában elküldik a megrendelőnek a tanúsítványt. A menete ilyen egyszerű és gördülékeny. Az árak persze még jelenthetnek bajokat, de ők tényleg kedvező áron végzik el a munkát. Ráadásul az óriási előny, hogy egy napon belül elkészülnek az energetikai tanúsítvánnyal. Ha ez megvan, akkor nem kell elhalasztani a megbeszélést a potenciális ingatlan vevővel, mivel már a zsebünkben van a szükséges dokumentum.

Ellenkező esetben, a halogatással elveszthetjük az ügyfél bizalmát, és visszaléphetsz a vásárlási szándékától, ami óriási bevétel kiesést jelent. Így ezek fényében kimondhatjuk, hogy ennyi pénzt bőven megér ez a hasznos és kifejezetten gyors szolgáltatás. Nem érdemes hagyni, hogy ennyin múljon egy megkötendő üzlet. Ráadásul a vevő számára is pozitív képet fog adni, hogyha az energetikai tanúsítvány elkészül, hiszen pontos képet kap az ingatlan energetikai állapotáról, és neki is muszáj egy példányt kapni, ha tulajdonossá válik. A tanúsítvány utána még tíz évig érvényes marad, így az új tulajnak egy ideig nem kell majd ezzel foglalkoznia.

Az árak és a négyzetméterek aránya

Az árak aszerint a paraméterek szerint fognak alakulni, hogy az adott ingatlan Budapesten van -e vagy vidéken található. Illetve az alapján, hogy az adott ingatlan lakás -e vagy családi ház, és hogy pontosan hány négyzetméteres a ház vagy lakás. Ezen adatok alapján az árak úgy alakulnak, hogy a fővárosi lakások, 0-40 négyzetméterig Bruttó 12.990 forint, 41-120 négyzetméterig Bruttó 14.990 forint, 121-160 négyzetméterig Bruttó 15.990 forint, 161-200 négyzetméterig Bruttó 16.990 forint, míg 201-300 négyzetméterig Bruttó 17.990 forint az összeg. Ezek, ha megnézzük nem óriási költségek, hiszen egyik sem haladja meg a húszezer forintot. A budapesti családi házak már máshogy alakulnak kicsit, így 0-80 négyzetméterig Bruttó 17.990 forint, 81-120 négyzetméterig Bruttó 19.990 forint, 121-160 négyzetméterig Bruttó 21.990 forint, 161-200 négyzetméterig Bruttó 23.990 forint, és 201-300 négyzetméterig Bruttó 25.990 forint lesz a kifizetendő összeg.

Nem fővárosi ingatlanok, hanem vidéki házak, lakások esetén az árak máshogy alakulnak, így a lakások esetében minden négyzetméter kategóriánál plusz négyezer forint a költség. Míg nem budapesti családi házak esetében, minden négyzetméter kategóriában úgyszint négyezer forinttal lesz magasabb a díj.